Pályázatok

Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és konzorciumi partnere a Baranya Vármegyei Önkormányzati Hivatal 249 999 936 Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül a TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BA1 Helyi és térségi turizmusfejlesztés című pályázati felhívás során beadott pályázatra, melynek keretében a Szigetvári Gyógyfürdő fejlesztése valósul meg.

A Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BA1-2022-00006 azonosító számú, Szigetvári Gyógyfürdő fejlesztése című pályázat keretében a Szigetvári Gyógyfürdő fejlesztést valósítja meg.

A projekt célja a Szigetvári Gyógyfürdő komplex turisztikai infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztése.

Ezen belül

  • a vendégbejárat kapcsán egy fogadó-épületrész kialakítása a jelenlegi fedett-nyitott bejárat szerkezeteinek részbeni felhasználásával, ahol a pénztárnál sorban álló fürdővendégek belső térben, megfelelő körülmények között válthatják meg fürdőbelépőjüket, ezzel is javítva a szolgáltatások színvonalát;
  • az új pénztárakhoz kapcsolódóan elektronikus beléptetőrendszer kialakítása, amely a későbbiekben továbbfejleszthető a fürdő többi területére öltözőszekrények, vendéglátás, differenciált szolgáltatások bevezetése ezzel biztosítva a fürdő vagyonbiztonságát, lehetővé téve, hogy a fürdő szolgáltatásai díjakban és hozzáférésben differenciálhatóak legyenek, valamint naprakész adatokat kapjanak a fürdő kihasználtságáról az üzemeltetők;
  • a belső tér fejlesztése, a medencetérben új gyermekmedence kialakítása élmény-elemekkel, a hozzá szükséges vízgépészettel;
  • a fürdőben található szolgáltatások bővítése szauna funkcióval, a külső térben rönkszauna, a medencetérben merülő dézsa és jégadagoló elhelyezése.

A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz program keretében valósul meg, a TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BA1 Helyi és térségi turizmusfejlesztés tárgyú felhívás finanszírozásában.

A projekt kezdési időpontja: 2023.06.01.

A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2027.09.11.

A projekt támogatottsága: 100%

A projektről bővebb információt a szigetvarigyogyfurdo.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Kriszt Mónika ügyvezető

e-mail cím: info[at]szigetvarigyogyfurdo[dot]hu

Baranya Vármegyei Önkormányzat

Elnöki Titkárság

e-mail cím: titkarsag[at]baranya[dot]hu

 


 

 

Projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BA1-2024-00034

Kedvezményezett neve: Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt címe: „Energetikai fejlesztés a Szigetvári Gyógyfürdőben”

Szerződött támogatás összege: 240 797 546 Ft

Támogatás mértéke: 100 %

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

Megvalósítási helyszínek:
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 252/1
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 254/2
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 285/1
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 302
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 307
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 310
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 314/1
7900 Szigetvár, Belterület, hrsz.: 314/2

Projekt tartalmának bemutatása:

A Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Kft. 240,797 MFt összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósítja meg a TOP Plusz 2.1.1‑21 „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” felhívás keretében az „Energetikai fejlesztés a Szigetvári Gyógyfürdőben” című projektet.
A TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BA1-2024-00034 azonosítószámú fejlesztés célja, hogy a Szigetvári Gyógyfürdő működése során keletkező, jelenleg kihasználatlan termálvíz‑hulladékhőt a város több önkormányzati épületének fűtési rendszerébe integrálják. A fürdő medencetechnológiájából adódóan naponta jelentős mennyiségű, 31–35 °C hőmérsékletű termálvíz távozik (kb. 35 m³/h), amely kiváló hőforrásként szolgálhat egy korszerű hőszivattyús rendszer számára.
A beruházás keretében egy új hőszivattyútelep létesül, ahol három darab CLIVET WSHH‑LEE1 80.2 típusú berendezés biztosítja a hőenergia kinyerését. A rendszer a termálvíz hőjét titánlemezes hőcserélőkön keresztül vonja ki, majd a megtermelt hőt egy 450–500 méter hosszú távvezetéken juttatja el az önkormányzati kazánházba. A hőszivattyúk teljes kapacitás mellett akár 600 kW feletti hőteljesítményt is képesek biztosítani, így jelentős mértékben csökkentik a fosszilis energiafelhasználást.
A projekt megvalósítása hozzájárul a település energiahatékonyságának növeléséhez, az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez, valamint a fenntartható, modern közszolgáltatási infrastruktúra kialakításához. A fejlesztés során alkalmazott berendezések megfelelnek minden vonatkozó műszaki és jogszabályi előírásnak, és rendelkeznek független minősítő intézet tanúsítványával is.

 

A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2025.09.01.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2027.12.31.

Bővebb információ az alábbi elérhetőségeken kérhető a projektről: Szigetvári Gyógyfürdő Üzemeltető és Humán Szolgáltató Kft

Kriszt Mónika ügyvezető

Telefon: 06-73/510-485, e-mail: info[at]szigetvarigyogyfurdo[dot]hu